| A XXI. Század egyértelműen a kommunikáció
forradalmát hozta, ami nemcsak abban tükröződik, hogy az ifjú generációk
életének természetes része az Internet a mobilfónia, hanem abban is, hogy
egyre többen nemcsak magánemberként, hanem munkájuk során egyre inkább
a világháló segítségével tájékozódnak. A sajtó szavának már nemcsak nyomtatott
formában van ereje. Egyre inkább a média és az on-line fórumok informálják
a szakembereket és a magánembereket is. Ahhoz, hogy ránk találjanak, megismerjenek
bennünket nekünk is jelen kell lennünk a világhálón.
Társaságunk filozófiája a megbízhatóság, a pontosság. Ennek jegyében készítettük
el internetes honlapunkat is, vállalunk szakértői kommentárokat a szaksajtóban,
valamint válaszolunk az érdeklődő újságírók felvetéseire. A sajtóban való
szereplés is egyfajta visszajelzés eredményeinkről, valamint a lehetőség,
hogy egyéni befektetési filozófiánkat mind szélesebb körben megismertessük.
Büszkék vagyunk arra is, hogy a hazai szaksajtót érdekli, munkatársaink
miként vélekednek a piaci eseményekről, változásokról. Büszkék vagyunk
arra, hogy a sajtón keresztül szakmai véleményünket a közvélemény is megismerheti.
Társaságunk munkatársai rendszeresen részt vesznek konferenciákon, szakmai
fórumokon is, amely előadások anyagait oldalunkon szintén hozzáférhetővé
tesszük.
Rendszeres sajtópartnereink:
- Haszon Magazin
- Világgazdaság
- Napi gazdaság
- Figyelő
- Portfolio.hu
- Tőzsdefórum
- Haszon Magazin 2006/1. - private banking verseny (pdf)
- Haszon Magazin 2006/4. - private banking verseny (pdf)
- Haszon Magazin 2006/10. - private banking verseny (pdf)
- Haszon magazin 2007 I. - private banking verseny (pdf)
- Haszon magazin 2007 II. - private banking verseny (pdf)
- Haszon magazin 2007 III. - private banking verseny (pdf)
- Haszon magazin 2007 IV. - private banking verseny (pdf)
A 2006. november 16-i SPB-HSBC közös sajtótájékoztató prezentációs anyagai:
- SPB sajtótájékoztató (pdf)
- HSBC sajtótájékoztató (pdf)
|